Magyarországon az elmúlt években rendre húszezer feletti a jelentett munkabalesetek száma, melyek között a halálos kimenetelű esetek az Eurostat statisztikája szerint évente 62 és 82 közé esnek. Bár a korábbi tervezet szerint tervezték több munkakör esetében is megszüntetni a kötelező munkaalkalmassági vizsgálatot, a Honvédelmi Minisztérium 2025. január 15-től érvényes rendelete számos munkakörben teszi azt kötelezővé.
Mit takar a törvénymódosítás?
2025. január 15-től a honvédelmi miniszter által aláírt rendelettel módosult a munkavédelemről szóló törvény, így a korábbi belügyminisztériumi tervezettel ellentétben több, meghatározott munkakörben orvosi vizsgálatot szükséges végezni a munkavállaló munkára való alkalmasságának megállapítására. A rendelet ilyen módon meghatározza, hogy fokozott baleseti veszélynek, terhelő munkahelyi klímának, nagymértékű zajnak, ionizáló sugárzásnak, mesterséges optikai sugárzásnak, határértéket meghaladó vibrációnak, kémiai kóroki tényezőknek, tüdőfibrózist okozó poroknak vagy azbesztártalomnak, biológiai kóroki tényezőnek kitett, járványügyi szempontból kiemelt vagy éjszakai műszakban végzendő munkakör esetén kötelezően el kell végezni a munkaalkalmassági vizsgálatot.
Ezért fontos a kötelező orvosi vizsgálat
A munkahelyi balesetek túlnyomó többségben nemcsak a gépek szakszerűtlen karbantartására és az időjárási viszonyok figyelmen kívül hagyására, de emberi mulasztásra is visszavezethető. Ezt kiküszöbölendő, a törvénymódosítás segíthet csökkenteni a munkahelyi balesetek számát, különösen ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az emelkedő nyugdíjkorhatárral a munkavállalók átlagéletkora és így nagy eséllyel a hibázás valószínűsége is növekedni fog.
Munkabalesetek a statisztikán kívül
Fontos tudni, hogy csak azok a munkahelyi balesetek kerülnek bele a statisztikákba, amelyeket jelentenek. A kisebb baleseteket a munkáltató sok esetben nem jelenti, különösen ha nem járnak keresőképtelenséggel, noha az érvényes jogszabályok szerint minden munkabalesetet be kell jelenteni, függetlenül annak súlyosságától. Az évi esetszámhoz azonban az ilyen, nem bejelentett sérülések is hozzáadódnak. Ez a gyakorlat jellemzően kisebb vállalkozások esetében fordul elő, ám a súlyos baleseteket természetesen többnyire minden vállalat bejelenti a hatóságoknál. A nagy multinacionális vállalatok a tapasztalat szerint nagy gondot fordítanak a munkabalesetek kivizsgálására.
Ön is olyan céget keres, amelyre rábízhatja a munkaügyek intézését, a HR-outsourcingot és a TB-ügyintézést? Tekintse meg szolgáltatásainkat, és vegye fel velünk a kapcsolatot még ma!