Csekély értékű ajándék – mely utalványok felelhetnek meg, és melyek nem?

Tartalomjegyzék

Az úgynevezett csekély értékű ajándék egy a munkáltató által a dolgozók számára adható juttatási forma, a bérnél kedvezőbb adózással. A csekély értékű ajándék „egyes meghatározott juttatásnak” számít. Ez azt jelenti, hogy az adó alapja a juttatás összegének 1,18-szorosa, ami után 15 százalék személyi jövedelemadó és 13 százalék szociális hozzájárulási adó fizetendő, ami összességében 33,04 százalékos adóterhet jelent. 

A csekély értékű ajándék formája szerint lehet termék, szolgáltatás vagy utalvány is. Kaphatja a dolgozó, de akár hozzátartozó, üzleti partner, vagy más személy is. Mivel több szempontból is korlátos a juttatási lehetőség, a juttató cég köteles a csekély érdekű ajándékokról név szerinti (ki kapta, mikor, mennyit) nyilvántartást vezetni. 

A juttatásból 2024 óta már évente nem egy, hanem három alkalommal adhat a munkáltató kedvező adózással, alkalmanként a bruttó minimálbér (322 800 forint) 10 százalékának megfelelő összeget. Ez idén azt jelenti, hogy háromszor 32 280 forint összegben adható csekély értékű ajándék, ami így összesen majdnem 100 ezer forintnyi lehet (96 840 forint). 

Népszerű megoldás a csekély értékű ajándéknál az utalványos forma – a dolgozó (vagy aki kapja) az utalvánnyal gyakorlatilag azt vásárol, amit szeretne (a megadott termékkörön belül), ott, ahol szeretne (mármint olyan üzletben, ahol elfogadják az utalványt). Gyakran adnak a cégek csekély értékű ajándékként utalványt például iskolakezdésre, húsvétra vagy karácsonyra. 

Fontos azonban, hogy a cégek figyeljenek arra, milyen utalványt választanak, mert nem mindegyik felel meg csekély értékű ajándéknak. Az szja-törvény alapján az utalvány akkor minősülhet kedvezményes adózású csekély értékű ajándéknak, ha a juttatási feltételek alapján pontosan megállapítható, hogy az mely termékre, szolgáltatásra vagy termék-, illetve szolgáltatáskörre használható fel. 

Hogy megfeleljen az utalvány, az kell, hogy fedőlapján (és a forgalmazó cég ÁSZF-ében is) egyértelműen, tételesen rögzítsék, mire, például milyen termékek (élelmiszerek, háztartási cikkek, írószerek, stb.) megvásárlására fordítható az utalvány. Azok az utalványok, amelyek „bármire” felhasználhatóak, csekély értékű ajándékként nem adhatóak ki. Nem megfelelőek ezért az olyan vásárlási utalványok, amelyek egy hipermarketben vagy egy teljes bevásárlóközpontban bármilyen termék megvásárlására korlátozás nélkül felhasználhatóak. Például a nagyobb élelmiszerláncok is értékesítenek olyan utalványokat, amelyekkel általánosságban valamennyi náluk megvásárolható terméket meg lehet venni – ezek tehát nem felelnek meg csekély értékű ajándéknak. Ennek oka az, hogy mivel az általános utalványok nincsenek konkrét termékkörre leszűkítve, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) gyakorlata szerint ezek készpénz-helyettesítő fizetőeszköznek minősülnek, így bérként kell utánuk adózni, ha a cég ilyet ad juttatásként. 

Legalább ennyire fontos feltétel az is, hogy az utalvány ne legyen visszaváltható készpénzre.

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Választott alkalmazás *
Hol halott rólunk?
Adatkezelés *

Ingyenes bemutató igénylése

Nézze meg, hogyan működik az Abacus rendszere és győződjön meg Ön is képességeiről!

24 órán belül válaszolunk!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *

Megközelíthetőség

Iroda címe
1113 Budapest, Karolina út 65.

Tömegközlekedéssel
9-es vagy 109-es busszal a Kolosy térig, onnan az iroda 2 perc séta
19, 17 vagy 41-es villamossal a Kolosy térig, onnan 2 perc séta

Elérhetőségek Telefon: +36 1 273 3838 E-mail: info.abacus@libra.hu

Ajánlatkérés

Amennyiben konkrétan érdeklődik valamely alkalmazásunkkal kapcsolatban, várjuk jelentkezését!

Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatkezelés *